Szakmai | Személyes | FOTÓZZ! - Szabaegyetem | Fényképalbum

Szóval, én

Említettem már, hogy nem nagyon tudok mit írni ez alá a cím alá? Igen? Nem baj :-) Igazából nem is értem miért erőltetem minden verzióban. Számomra talán a legnehezebben megválaszolható kérdés a "Na, hogy vagy?" Köszi, jól! Nem tudom, velem nem szoktak érdekes dolgok történni. Mármint szerintem. Mások szerint persze igen, de soha nem tudom , mi lehet olyan érdekes, elmondásra érdemes. Nem baj, ha nagyon unod, csak zárd be a böngészőt :-).

Épp a minap jöttem rá, hogy az eddigi történetem hat éves ciklusokra osztható. Szerencsére nem öt évesekre, mert akkor amilyen paranoiás vagyok rögtön azt hittem volna, hogy a tervgazdaság eredménye vagyok. Pedig nem is! Volt ugye bölcsőde meg óvoda, aztán ált. isk., majd hat év gimnázium, végül öt és fél (ami ugye kerekítve hat) év egyetem. Az első periódusból nem emlékszem sok mindenre, de úgy tűnik megtanultam járni meg beszélni, legalábbis az azóta eltelt idő túlnyomó többségében nem volt egyikkel sem túl sok problémám.

Valószínűleg a második szakaszra datálható a túrázás iránti vonzódásom kezdetei. Pontosabban úgy ganz zusammen a természet szeretete, amit nagyrészt édesapámnak köszönhetek, valamint tanáraim közül elsőként Mesterházy tanár úrnak. Valahogy hitelesebbé váltak a biológia órák azután, hogy láttam pillangóhálóval gumicsizmában felszállni a buszra. Valószínűleg ő volt az is, aki elkezdte bennem ébresztgetni a tudomány iránti tisztelet csíráit, bár végül nem a biológia mellett kötöttem ki.

Hatodik osztályos koromban aztán úgy döntöttem, innentől kezdve én gimnazistaként folytatnám a tanulmányaimat. Illetve döntöttek a szüleim. Nem mintha nagyon ellenkeztem volna, igazából nem is törődtem vele. Érdekes momentuma volt az iskolaváltásnak, hogy bár a mai napig bárányszelíd lélek vagyok, az általános iskolából az igazgatói irodában búcsúztam, a középiskolát pedig ott kezdtem el.

Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, ugyanis a hat év alatt nagyon jó társaság alakult az osztályban, nem kis részben köszönhetően osztályfőnökünknek. Szegényt a tanári diploma megszerzése után rögtön bedobták a mélyvízbe, hisz mi voltunk a második hatosztályos évfolyam az iskolában, és igazából senki nem tudta mit is kellene kezdeni velünk. Azért mi is, az iskola is túléltük, bár nem hiszem, hogy nagyon visszasírták volna az osztályunkat :-).

A gimnáziumból talán négy tanár volt nagyobb hatással rám, közülük ketten a matektanáraim. Itt már nagyjából el is dőlt, hogy mi lesz belőlem, ha nagy leszek, bár a fakt elején nem ártott egy picinkét felborzolni a kedélyeimet és rávenni, hogy tanuljak is. Első körben a "rettegett" Pupili-t kaptuk tanárul. Ő az a típusú tanár, akitől a nebulók 85-90% retteg egy iskolában. Már régen egyetemre jártam, amikor megértettem, hogy mennyire is "érezte" ő a matematikát, és miért is hallottuk mi számtalanszor egy pontatlanul megfogalmazott válasz esetén az "asztal vagy kisszék???" kérdéskört. Negyedik év után faktra mentem matekból, itt kaptam meg az ominózus "Laci, neked nincs affinitásod a matematikához!" jellemzést, amit igen nehezen viseltem :-)

Osztályfőnökünket már említettem. KZs-vel csak bonyolította a helyzetet, hogy egy utcában laktunk, így a reggeli cigarettáim rendszeresen elszívatlanul landoltak valamely szemetesben, amíg át nem tértem egy hosszabb útvonalon való iskolábajárásra. Gyanús, hogy az ő hatása az is (magyartanárként is funkcionált hat évig), hogy bár az utóbbi időben sokat költöztem, a könyvespolcomon a szakkönyvek mellett mindig ott volt legalább egy József Attila összes és pár Temesi Ferenc könyv.

És ha már ennyit beszéltem tanárokról, nem feledkezhetem meg Venczellák András tanár úrról, földrajz és rajz óráink mutatópálcás réméről :-) A gimi végére lassan második ofővé nőtte ki magát. Szerencsére a mai napig is összefutunk néha egy két sör elfogyasztására, és folytatjuk az akkor megkezdett éjszakákat kitöltő beszélgetéseket. Bár rajzolni sajna ő sem tudott megtanítani, túrázni rengeteget jártunk vízen, kétkeréken vagy épp gyalog.

Aztán '99-ben megkezdődött a negyedik hatos. Sokáig gondolkodtam, hogy tanár legyek-e vagy pénzt keressek inkább (ez még a tanári bérek központi megemelése előtt volt), és vegül a pénz beszél című mondás győzött, így lettem KPM-es a JATE-n. Azért Szegeden, mert ott volt egyedül ilyen szak, és azért KPM mert nem tudtam, hogy a közgé vagy a programozás érdekel-e jobban. Most már tudom :-) Amúgy programozni valamikor még 13-14 évesen kezdtem tanulgatni életem első 486 DLC 40-es gépén. Lényegtelen, de érdekes, hogy a mostani telefonomnak nagyjából azonos erősségű processzora és két és félszer annyi memóriája van.

Bár az egyetem első körben csalódás volt számomra, az évek során szerencsére ott is kialakult egy a középiskolaihoz mérhető társaság. Gólyaként a Károlyiba költöztem és amíg Szegeden laktam ez a volt munkásszálló maradt az otthonom. Kollégistának lenni életforma. Aki lakott koliban és szeretett is ott lakni, az úgy is tudja miről beszélek, a többieknek meg úgysem lehetne elmondani. Valami egységes évfolyam kialakulásához, lévén nagy létszámú szakcsoport, várni kellett három évet, amikor is a pesti keresztévünk alatt a szak felét a Vezér úti koliba zsúfolták be.

A Károlyiban sem bírtam magammal. Rendszeresen voltam főgólya, de voltam fegybiz, kollbiz meg még Isten tudja milyen tag, sőt másfél évig szintképviselő is a másodikon. A tanári ambícióimról sem mondtam le, egy évig demonstrátorkodtam az egyetemen. Tanulságos volt na! :-) Közben mindig melóztam valamit. Kezdetben diákmelókat (polcfeltöltés, árupakolás, leltározás és hasonlók), majd az akkor még TiszaneT névre hallgató internetszolgáltatónál lettem alkalmazásfejlesztő. A pénz is kellett és szerencsére rengeteget tanultam is belőle. Egyetem alatt kezdtem el fényképezgetni életem első digitális gépével, egy Canon A70-essel. Nem állítanám, hogy tudok is fotózni, de mindenestre szeretek.

Az utolsó félévet aztán elhalasztottam egy öt hónapos krakkói AIESEC gyakornoki nyaralás kedvéért. Ott születtek a POLKA levelek. Krakkót természetesen azóta is imádom, nem tudom érezhet-e másként valaki, ha ott él öt hónapig. Azt hiszem tényleg szerencsés emberke vagyok, mert ott is összeverődött egy nagyon jó társaság, azóta elhíresült nevén a Cabron Family.

Hááát, azt hiszem ennyi. Nem tudom van-e aki idáig eljut az olvasásban, de ha már ennyire érdekeltelek, most már nagyjából tudod mi is történt velem az elmúlt 24 évben. Mostanság az index forumán lehet (egyre ritkábban) összefutni velem ozy néven. Használok ICQ-t, MSN-t, sőt emailban is el lehet érni ha valaki nagyon akar. Ja! Vagyok WiW tag is! ha ismerjük egymást keress rám. Lassan a Smooth jazz for a rainy day album is lejár...

© 2000 - 2005, ozy.hu