Amikor még analógban fotóztunk, akkor a negatívot, illetve nagyításkor a papírt lehetett "beégetni". A negatívot (de a diát is), ha pld. égboltot túlexponáltuk, de a többi jó volt, akkor erre azt mondták: beégett, nincs semmi információ a képrol. Ilyenkor egyesek még elkezdték vörösvérlúgsóval halványítani a negatívot (mert ott "beégés"-ként jelentkezett a csúcsfény), de ennek az a veszélye volt, hogy szép lassan az árnyékos részeken, tehát a nem annyira túlexponál részeken is kezdett eltunni a már kirajzolódott kép. Mellesleg, a kép a keménységébol - ma inkább talán gamma-görbének mondanánk - is veszett - vagy túl kemény lett.
A kiégetést nem tudom, mire gondolt Dinna: egy ember is kiéghet érzelmileg... de fotós területen talán a diánál fordulhatott elo, ahol meg épp fordítva: a túl sok fényt kapott területek részlet nélküli fehérré változtak. Ugye, a diát is eloszor épp úgy hívják, mint a negatívot, s aztán eros lámpával egyenletesen megvilágítják, majd egy újabb hívással eltávolítják a felsleges részt. Fixálással pedig rögzítik.
/la_rongit/

Az elobb elfelejtettem: beégetést alkalmaztunk akkor is, ha nagyítás során (foleg ff-ben) olyan negatív-területet is helyesn akartunk kinagyítani, ahol egyébként a túlexpozíció miatt kevés, vagy szinte semmi részlet nem volt. Vagy kézzel formáltunk lukakat, vagy maszkokat készítve tartottuk a fénysugár útjába. Ezt jobb volt akkor alkalmazni, ha nagy nagyítás volt, vagy a negatív is nagyméretu (6x4,5, ill. 6x6-os volt. A maszkot kicsit mozgatni is lehetett, hogy ne legyen határozott széle a muveletnek. Gondolhatjátok, mit "pancsoltunk" akkor a viszonylag olcsó szerekkel...
/la_rongit/

Nem mondtam hülyeséget, Sevcsik Úr, és Morvay György Úr is megerosített.
Ugyanakkor egy másik helyen pedig azt találtam: ha túl eros fény éri a fényérzékeny lapkákat, akkor azon a területen átmeneti, vagy ha nem szüntetjük meg idoben a hatást, akár végleges károsodást is szenvedhetnek. Régebbi kamerák képein ha eros pontszeru fényt kaptak, s utána a kamerával "svenkeltek", akkor ez a pontszeru fény csíkká változott, mely csak kis ido múlva tunt el. Tehát ez lehet a kiégés...
/la_rongit/

Tudtommal a ketto közt nincs különbség. Véleményem szerint ott ég ki/be/meg/szét/stb., ahol RGB-ben értelmezve 255 lesz az R, a G és a B csatorna értéke.
/holparcs/

Én is úgy tuom, a digitális fitózásban ezt jelenti. Régen meg azt, hogy a negítívon adott helyen minden fényérzékelo molekula érzékelt fényt, és szépen átesett a fotokémiai reakción.
/mutty.hu/

a nyomdászok a kitört jelzot használják arra, amikor a világos részen nincs info, a besült jelzot akkor, amikor a sötét rész túl eros. Amikor kitörik a kép, akkor már a papírszín jön elo, a besült részen pedig torlódik a festék, akár ki is szakadhat, ezért mindketto kerülendo. Szerintem errol lehet itt szó, én a kiég=kitörik, beég=besül fordítást használom magamban. YMMV
/futobab/

Ha túlásgosan nagy fényhatásnak lettek kitéve a fényérzékeny ezüst nitrát, vagy ezüst bromid szemcsék, akkor annyira átestek, hogy létrejött az ún. szolarizációs jelenség... vagyis a negatív kezdett pozitívként viselkedni... nagyon érdekes hatást érhettek el vele a fotósok (le is fogom porolni a 70-tol gyujtött Foto-újságokat...)
/la_rongit/

Lehet hogy hülyeséget fogok írni címmel:
Egy találgatás. RGB-ben folytatva a gondolatsort:
Ha kiégés, akkor R-G-B=255-255-255, és ha beégés, akkor 0-0-0? :o)))
/Paintmaker/

Hát nekem is volt egy ötletem, bár az inkább nyelvi megközelítés:
kiégni ugye pl. egy mezo tud, tehát egy terület.
beégni meg egy pont.
Tehát ha egy nagyobb fehér folt van, akkor az kiégett, ha meg egy kisebb, pontszeru dolog (pl. csillanás), akkor meg beégett.
/gusthy1/

Még folytatva: a szolarizációt eloidézhettük nagyítás közben is. Sot, itt könnyebb volt, mivel a fotopapírok fényérzékeny rétege vékonyabb volt, s könnyebben eloidézheto volt ez a hatás. Ugyancsak érdekes hatás volt a papír exponálása, elohívás megkezdése, majd a kiemelt papír megvilágítása lámpával. Relief-szeru hatásokat érhettünk el. Mi, amatorök ezeket eldobtuk, a muvészek meg azt mondták az ilyenekre: mualkotások (ez vicc!)
/la_rongit/

A fotosoknal nyilvan forditva mukodik. A nyomdaszoknal a szinek hozzaadasa "sotetit", a papir szine (altalaban feher) az L=0.
Fotosoknal a szinek (fenyek) hozzaadasa "vilagosit", igy a fekete az L=0.
/tren/

A beégésről és a kiégésről (valakitől igazán meg kellene már kérdezni, hogy a beégésnek mi az ellentéte).
A beégés nem más, mint a dinamikatartomány felső határának elérése.
Tegyük fel, hogy van egy jelünk, amely 0-től 7-ig egyesével változó értékek közül bármit felvehet. Ahhoz, hogy ezt korrektül leképezhessük, olyan gépre van szükségünk, amely érzékelni tudja a két legkissebb és két legnagyobb érték közti különbséget, és a köztes értékeket le is tudja képezni hiánytalanul. A fenti példában ez egy 3 bites analóg/digitális konverter, amely 2 harmadik hatványának megfelelő, tehát 8 különböző értéket tud megjeleníteni.
Tegyük fel, hogy a 7 felett még van további 8 lehetséges érték, egészen 15-ig. Két eset lehetséges egy 3 bites A/D konverter esetén:
1. Vagy képes érzékelni a legkissebb három és a legnagyobb három érték közti különbséget: ekkor ugyan valamennyi érték leképezésére alkalmas, viszont torz lesz a mintavétel utáni adatsor, mert az egyes értékek közötti különbséget nem tudja érzékelni (konkrétan csak minden másodikat). Ez esetben a dinamikatartomány teljes egészében le lesz fedve, viszont a leképezett adat az eredetihez képest kevesebb információt fog tartalmazni.
2. Vagy a 7 feletti értékeket nem tudja megkülönböztetni egymástól: ekkor a 0-tól 7-ig terjedő területen korrekt lesz a leképezés, viszont a 7 fölötti bemeneti értékekre egységesen a legnagyobb lehetséges választ fogja adni. Ez a beégés.
Számokban kifejezve (elso oszlop az eredeti számsor, a második oszlop az első esetet, a második számoszlop a második esetet, a harmadik számoszlop egy 16 lépést, míg a negyedik egy 32 lépést érzékelni tudó A/D konverter által leképezett információt mutat -- apontok senkit se tévesszenek meg, csak a táblázat egybentartását célozzák):
.0..0..0...0
.1..0..1...2
.2..1..2...4
.3..1..3...6
.4..2..4...8
.5..2..5..10
.6..3..6..12
.7..3..7..14
.8..4..7..16
.9..4..7..18
10..5..7..20
11..5..7..22
12..6..7..24
13..6..7..26
14..7..7..28
15..7..7..30
A beégés ellentéte ugyanezen az elven működik: az A/D konverter már nem tud kellően kis értékeket hozzárendelni a folyamatosan csökkenő értékekhez.
Sokszor felvetődik kérdésként, hogy a beégés lehet-e az, ha egy képrészlet nem maximális értékeket tartalmaz, hanem nagyobb kiterjedésben azonos értékekkel rendelkező pixelek fordulnak elő (esetleg az RGB csatornán eltérő értékekkel).
Elvileg erre az esetre a beégés nem a legmegfelelőbb kifejezés, mert az jellemzően a dinamikatartományon kívüli értékek egységes leképezését jelenti, viszont a jelenség hasonlósága miatt (egymástól különböző kiinduló értékek azonos értékre való leképezése) jobb híjján elfogadható.
Ennek a jelenségnek több magyarázata lehet, az egyik ilyen az, hogy a leképezés felbontása (vagyis bitmélysége nem elegendő: az apró eltéréseket azonos értékre képezi le. A fenti példák közül az első ilyen. Ebben az esetben előfordulhat, hogy egy olyan képrészlet, amely nagyon egynemű megvilágítású, nem nagyon tartalmaz részletet, a beégés látszatát fogja kelteni, különösen ha nagyon világos (cosmic kapott portréjára ilyen kritikákat, egyáltalán nem jogosan).
A megoldás a leképezési dinamikatartomány felbontásának, vagyis a bitmélységnek a növelése. (lásd a táblázat 4. oszlopát). Ekkor a legkissebb és a legnagyobb két érték között kissebb eltérés is lehet.
Itt lenne jó helye a skálázásnak...
/Prof/