Marha egyszerű. A kiolvasást vezérlő elektronika (amely a töltéscsomagokat lépteti az oszlopokon lefelé, aztán a kiolvasóregiszteren sorban kifelé, számon tartja azt, hogy mikor mit olvas ki (nem nehéz, egyszerű számolgatásról van szó).
A töltéscsomag a CCD kiolvasó regiszteréből egy egyszerű töltésmérő egységbe (leginkább talán egy kondenzátorba, bár ehhez nagyon nem értek). Ez után van egy erősítő, ami a szinte nem is mérhetű jeleket felerősíti, hogy az analóg/digitális konverterben feldolgozható legyen.
Ez az eszköz működési elvét tekintve megegyezik egy hangkártya mikrofon bemenetével. Egy adott dinamikatartományban értelmezve (legkissebb és legnagyobb érték közötti elhelyezkedés) a kapott analóg jelet bizonyos mintavételezési frekvenciával (ez a CCD kiolvasás esetén pontosan egybeesik a kiolvasó regiszter kiolvasási ütemmel) digitális jelfolyamot hoz létre, amelynek az értelmezési tartományának két széle megegyezik a bemeneti oldal értelmezési tartományával. Vagyis a legkissebb még értelmezhető jelhez 0 érték, a legnagyobbhoz (a felbontás, lásd alább) függvényében 8, 16, 256, vagy a kettő további hatványai tartozhatnak.
Beégésről akkor van szó, ha az A/D konverter által kapott jel eléri azt a mértéket, amelyre már magasabb kimeneti érték nem értelmezhető (ez logikusan a blooming-határ körül kell legyen).
A felbontás adja meg azt, hogy az analóg jel adott mintavétel mellett mennyire precízen dolgozható át digitális jelfolyammá. Egy egy bites A/D átalakító csak azt értékeli, hogy van-e jel, avagy nincs, a kimeneti oldalán eszerint 1 vagy 0 jelenik meg. 2 biten már 4 különböző bemeneti szintet tud megkülönböztetni és így tovább.
A legtöbb mostani konzumer CCD jellemzően 16, ritkán 20 vagy 24 bites, ami annyit jelent, hogy a kettő 16., 20. vagy 24. hatványának megfelelően szabdalja fel a dinamikatartománya által átfogott területet. Ez 16 biten 65536, 20 biten valamivel több, mint egy millió, 24 biten pedig 16 millió egyedi analóg jelszint digitális jellé való átültetését teszi lehetővé.
Most azon gondolkodom, mintha egy-két csillagászati CCD tudna 30 és 32 bitet is, de ez marhára nem biztos.
A létrejött digitális jelfolyamot ezután már csak meg kell fejelni egy fejléccel, hogy hol kezdődik és mekkora, és máris kész a raw.
/Prof/

Ha olyan ember olvassa ezt az átalakítót, akinek nem sok fogalma van az egészről, az a következőt képzelje-tegye meg:
Az analóg jelek folyamatos görbék, mint pld. EKG-görbe. Tehát, ha egy papírlapra hullámos vonalat rajzol - de folyamatosa, pld. balról jobb felé, akkor ezt a vonalat vékony függőleges vonalakkal - párhuzamosokkal - vagdalja szét. Ha egy alapvonalat is rajzol, ezekre a párhuzamosokra, akkor legyen ez az alapszint, pld. 0 érték. a felső érték pedig az alsóval legyen párhuzamos, ez lehet pld. 8 bites átalakítónál a 255-ös szám.
A hullámos jel tehát be van fogva egy elsó, és egy felső egyenes közé, ugyanakkor fel van szabdalva. Ha minden szelet magasságához arányos 10-es értékű számot rendelünk, akkor végülis digitalizáltuk az analóg jelet. Minden szelethez egy-egy 0-255 közötti érték (vagy épp annyi) kerül. Ezt átváltva 2-es rendszerbe, megvan a bináris kód.
A színes kódolás hasonló, de ott vagy piros- zöld-kék színnel teszik meg (RGB), vagy ezek komplementerével. Így lesz 3x8= 24 bites a dolog.
/la_rongit/

Teljesen jó. Hogy kicsit még tegyünk rá habot:
a görbe függőleges irányának felbontása adja a bitmélységet vagy bitrátát: ez határozza meg, hogy mennyire apró különbségeket lehet megkülönböztetni. A vízszintes irány pedig a mintavételezési frekvencia. Minél kissebb darabokra vágjuk a görbét, annál pontosabban lehet leképezni. 1 Hz-es mintavételi frekvencia másodpercenkénti értékelést, 1 kiloHz pedig ezredmásodpercenkénti értékelést jelent.
/Prof/

Utánakutakodtam ennek a CCD D/A konverter dolognak is, és beismerem, sületlenséget írtam. 20 bit van, de rohadt ritka, fotometriára (csillagok és egyéb objektumok fényének mérésére és összehasonlítására) használják. A legtöbb 12, vagy most inkább 16 bites. Persze mind szélesspektrumú monokróm.
/Prof/

Az A/D konverzióhoz nem kell minden esetben mintavételi frekvencia. Azt csak azért találták ki, hogy az időben változó analóg jelekből hogyan hozzanak létre digitálisat, vagyis számmal leírhatót. Képérzékelők A/D konverterénél nem mintavételezési frekvenciáról, hanem órajelről beszélhetünk, hiszen a kiolvasás taktusa egyezik meg az átalakítással (megjegyzés: az A/D konverter folyamatosan működik, az órajel csak ahhoz kell, hogy az utána következő digitális egységek tudják , hogy mikor van érvényes jel).
A kompakt gépekben lévő CCD-k utáni ADC 10 bites, a komolyabb gépekben 12, a félprofi gépekben 14, a profi gépekben 16-20 bites ADC dolgozhat. 24 bites ADC-ről még nem hallottam digitgépben, ami persze nem azt jelenti, hogy ne lenne. Azt azért tegyük hozzá, hogy az AD konverzió után ha JPEG-et használ az ember, akkor ígyis-úgyis csatornánként csak 8 bites lesz a kép. A nagyobb tónus-felbontást csak RAW-módban lehet igazán kihasználni (bár elvileg a gépen belüli képfeldolgozás is hasznot húzhat a részletesebb kvantálásból, de ebből a juzer úgysem érez sokat.)
/Birdie/